Avon júniusi újdonságok 1.rész

by - július 01, 2017


Most a júniusi újdonságokkal érkeztünk nektek. Közösen, összesen 5+1 termékkel kapcsolatban osztjuk most meg veletek a véleményünket. Nektek volt kedvencetek ebben a hónapban?


Ebben a hónapban egy sampont, egy testpermetet és egy BB krémet teszteltem. Vegyes érzéseim vannak, de nézzük is, hogy miért.

Avon naturals vitamin complex sampon és balzsam


Először, amikor megláttam a sampont, akkor egy nagymama jutott róla az eszembe, nem tudom, hogy miért de a design nekem teljesen olyan, mint egy nagymama samponnak.

Regenerálja és vitaminokkal tölti fel a hajat. Sampon és balzsam egyben, így gyorsabb hajmosást tesz lehetővé.

Az illata kellemes frissességgel tölti be a fürdőszobát és a hajszálak is megőrzik a hajmosást követő napokban.

250 mles kiszerelésével egy kisebb samponnak felel meg.

Nekem sajnos nem vált be, pedig volt korábban olyan avonos samponom, amit imádtam. Ettől viszont lapos és "színtelen" lesz a hajam, így néhány alkalom után már nem erőltettem használatát.

Összességében 5/2 pontot adnék neki.

Rózsaszín grépfrút és menta testpermet


Korábban nem használtam testpermetet, de az egyik barátnőm mondta, hogy ő már a gimi óta nagy testpermet fan, így amikor megláttam, hogy lehet testpermetet is választani az újdonságok közül, nem gondolkoztam sokáig. És milyen jól tettem.


A grépfrút és menta frissessége átjárja a bőrömet és feldobja a napomat. Néhány fújás és máris kellemes nyári illatot kölcsönöz a bőrömnek. Mivel parfümöt már jó ideje nem használok, úgy gondolom egy kis testpermet belefér a mindennapjaimba.

100 ml-es kiszerelésével jó darabig elég lesz.

Bátran ajánlom bárkinek, aki egy kis frissítő illatra vágyik a nagy melegben.

Összességében: 5/5 

Ránctalanító BB krém SPF15



A termék leírásában olvasható:

"A BB krém továbbfejlesztett összetétele gránátalmamag-kivonattal, ceramidokkal és E-vitaminnal növeli a bőr hidratáltságát és stimulálja a sejtek anyagcseréjét. Ultrakönnyű formulája tartós hatást nyújtó pigmenteket tartalmaz, melyek a bőrrel egybeolvadva gondoskodnak a hosszan tartó fedésről." 

Az ultrakönnyű formulával nem igazán értenék egyet. Nagyon durván elnehezítette a bőröm, mintha egy jó zsíros 50+ os krémmel kentem volna be. Nekem egyáltalán nem tetszett.

Én a médium árnyalatot teszteltem, mivel a másik árnyalatot túlságosan világosnak találtam. Ez az árnyalat pedig sajnos rossz döntésnek bizonyult, mivel sárgás lett a bőrömön és nem ad túlságosan esztétikus látványt. Olyan, mint egy rosszul megválasztott alapozó.



Az első kinyitáskor sikerült már ilyen szépen körbeköpni a terméket.. persze jutott még a nadrágomra, a pólómra, a fényképezőtáskámra és a fényképezőmre is.. úgyhogy már ekkor kicsit haragos volt vele a viszonyom. Szóval hogyha kibontjátok csak óvatosan, bár lehet csak én voltam ilyen bénácska.

Nagyon nem az én BB krémem ez. Lehet, ha valakinek szárazabb a bőre ez a zsírosabb formula jobban működik, de sajnos nálam megbukott.

Összességében: 5/1

Folytatás holnap Natival


Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés